Szülő-gyerek és családi hangfürdők
Szívből ajánlom szülőknek, hogy valamelyik vagy több gyermekükkel vegyenek részt hangfürdő(kö)n: mert összehangol, harmonizál és új megoldások születését teszi lehetővé.
Pl. új rálátást, megértést, így pedig elfogadást ad megszokott helyzetekkel, viselkedési, gondolkodási mintákkal, érzésekkel kapcsolatban. Melytől az egyes élethelyzetekben adott reakciók kölcsönösen rugalmasabbá válhatnak.
Kb.10 éves kor alatt még a csoportos hangfürdő túl mozdulatlan és csendes lenne kisgyermekek részére. A családi hangfürdő viszont lehetővé teszi, hogy a szülők megpihenjenek, és feltöltődjenek, miközben a gyerekek is – saját egyéni mozgás és beszéd igényeiket figyelembe véve – egyensúlyba kerülnek.
Ez azt jelenti, hogy kisgyermekek számára interaktív módon zajlik. Azaz gyakran együtt zenélünk, vagy így kimozoghatják és kimondhatják azt, amit az új energiák és élmények bennük a felszínre hoztak. Miközben anya és apa vagy bent fekszenek Samsarában, az óriás hangtálban (Garábon), vagy hangtálakkal a testükön pihenhetnek (Budapesten).
Lehet érkezni konkrét témával, vagy fejlődést hozó kikapcsolódás vágyával is.
Szülőként jöhet a gyermekével anya, apa vagy mindketten. Minimum korhatár nincs.
Érdeklődés és bejelentkezés:
* Budapestre: 06 70 7744881 vagy hanghid@gmail.com,
* Garábon: Az aktuális foglalási naptárból választhatóak zárt SAMSARA vagy SHAMBHALA szentélybeli hangfürdő időpontok.
A megerősítéshez előzetes egyeztetés is szükséges:
EGYÉNI vagy CSALÁDI családállítás
Jelenlegi konfliktusaink, hiányaink mögött gyakran rögzült családi mintázatok, átvállalt családi terhek állnak. Melyek azonban feldolgozhatóak és erőforrásokká alakíthatóak a CSALÁDÁLLÍTÁS módszerével.
Jelenleg egyéni vagy családi formában tartok állításokat. Személyesen vagy online.
Ezek az alkalmak bizonyos konkrét élethelyzetek feldolgozását támogatják.
Különösen akkor ajánlom, amikor pl.
– valamilyen változás makacsul várat magára, vagy ellenállást vált ki,
– valaki számára túl soknak tűnnek a pszichés terhei,
– amikor látványos bizonyos helyzetek ismétlődése. Azaz pl. saját életen belül, vagy akár generációkon átívelően ismétlődően hasonló események történnek meg.
– valaki magákra nézve ismétlődően hátrányos vagy káros döntéseket hoz,
– generációsan ismétlődő testi kondíciók jelentkeznek.
Érdeklődés és időpontegyeztetés:
Budapesten vagy Garábon: 06 70 7744881 vagy hanghid@gmail.com.