Kalmár Andrea

Bemutatkozás

Kalmár Andrea

Racionális közegben nőttem fel, matematika speciális gimnáziumi osztályban végeztem, ahol élveztem is a matematika elvont szintjeit.
Ennek megfelelt a folytatás: külkereskedelmi főiskola és közgazdaságtudományi egyetem, majd banki kezdés. 
Ekkorra viszont egyre nyilván valóbbá vált, hogy a saját életemben a lelki jóllét fontosabbá válik, mint a jól menő banki karrier. Így elkezdtem befelé és a pszichológia felé indulni.
Fontos önismereti felfedező út, és életem meghatározó időszaka lett az a 7 év, melyet külföldön, belőle 5 év, melyet Ázsia különböző országaiban éltem.
Itt találtam rá a spiritualitásra, és mélyültem el elsősorban a buddhista Vipassana meditációban és a tantra jógában.

Az első Vipasszana elvonuláson éreztem életemben először, hogy „megérkeztem”.
Majd a rendszeres elvonulások és a jóga gyakorlása és szellemisége hosszú évekig a létformámmá vált. 

Szerintem máig is kísérnek utamon azok az áldlsok, melyeket nyilvános audienciákon, Indiában kaptam Őszentségétől a XIV. Dalai Lámától és Karmapától is. Ill. rá pár évre néhány hónapot eltöltöttem Amma (az „ölelő anya”) mellett is, végtelen szeretet-energiája terében.

2009-ben, Kathmanduban (Nepál) ismerkedtem meg a tibeti hangtálak világával, és tapasztaltam meg oldó és fejlődést segítő hatásukat. Azóta egyre több emberhez juttatom el nyugtató, felemelő hangjukat, melyekkel hidat építek önmagukhoz: eddig feltáratlan, és magasabb rendű énjükhöz.

Világjáró útjaimról hazatérve, 2009 óta tartok egyéni és csoportos hangfürdőket, ill. tanítom a hangtálak használatát. Hangtálazásom a nepáli alapokra épül, de mindig kiegészül az időközben összegyűjtött gyakorlati tapasztalataimmal. 

Mivel fontos számomra a saját tapasztalati fejlődésem, így néhány nyugati önismereti technikában is elmélyültem: a csoportos módszerekből a bodywork és a családállítás lettek a legfontosabbak számomra, az egyéniekből pedig az Access Bars és az intuitív érintések.
Életem legutóbbi nagy fordulatát akkor hozta, amikor 2019 év végén megkerestek, hogy hangtálaznék-e Grabensiában, a világ legnagyobb hangtáljánál. Hangtálasként nagyobb megtiszteltetést és élményt el sem tudtam volna képzelni. Itt összeérhetnek ázsiai éveim és az azóta eltelt évek hangtálas tapasztalatai. 

2020 óta dolgozom SAMSARÁVAL, mely nem csak nagy élmény, de intenzív tanulás is. Mintha nagyító alatt tapasztalnám meg, hogy működek, mire hatnak a hangtálak.
Grabensia nem csak a világ legnagyobb hangtáljának ad otthont, de az új szentélyben, a SHAMBHALÁBAN egy óriás gongdobot (150 cm) és egy 180 cm-es Grotta Sonora gongot (180 cm) is.
Így áldás számomra, hogy ezen a helyen, ezekkel a különleges hangszerekkel igazi megnyílást hozhatok vendégeim számára.

Világképemben és módszereimben ötvözöm a Keletet a Nyugattal, a spiritualitást pedig a test és az érzelmek hétköznapi igazságával. Mert fontos számomra, hogy – saját „spirituális válság”-időszakom tapasztalataiból építkezve – olyan módszereket használjak, melyek kiegyensúlyozott testi-lelki-szellemi fejlődést biztosítanak.
Így a hangtálazás mellett érintéseket, szabad mozgást és meditatív technikákat alkalmazok egyéni keretekben.

Az emberi tudatról és fejlődéséről mára főleg Ken Wilber integrál szemlélete szerint gondolkozom, a spiritualitást pedig mindennapjaim szerves részének tekintem.

Munkám alapja az az intuíció, mellyel a résztvevőkre hangolódok, és a közös tér energiáját tükrözöm vissza beszédemmel, mozgásommal és a hangokban. Így segítem, hogy akikre hatok, fokozatosan lényük rejtett értékeire ismerjenek, és kiteljesedjenek. Valódi önmagukat, és természetüket felismerjék.

Ha hívást érzel, Téged is várlak szeretettel!
Andrea

IMG_7726

Képzések, oklevelek

Spirituális és életviteli tanácsadó – Metafizikai Intézet, Prána Oktatási Központ – 2022. június 11.

Nemzetközi hangtálas oktató – Metafizikai Intézet, Prána Oktatási Központ – 2022. január 30.

Access Bars Facilitátor, Budapest: 2015. szeptember 1.

Svéd masszázs, Budapest: 2014. január 19.

Fúziós családállítás, Budapest: 2013. július

Hangtál tanfolyam 1-2. Halmai László, Budapest: 2012 és 2013

Hangtál alapismeretek – Singing Bowls Planetarium, Kathmandu: 2009. június

Sárga oklevél fokozat, Agama Jóga, Koh Phangan, Thaiföld: 2009. január

Tantra worshop 1-2, Agama Jóga, Koh Phangan, Thaiföld 2005, 2006

Reiki II. Dublin, Írország: 2005. december

Külgazdaság szak, Közgazdaságtudományi Egyetem 1997.

Külkereskedelmi Áruforgalmi Szak, Külkereskedelmi Főiskola 1994 

Révai MIklós Gimnázium, Győr 1991

Online hangfürdőim, ill. a SAMSARA hangtálról és a hangfürdőkről velem készített interjúk:

A HangHíd Youtube csatornáján található online hangfürdőim egyike

A Facebookon HangHíd ONLINE Hangfürők MOST csoportján belül leadott online hangfüdőim egyik adása:

Ebből az interjúból többet megtudhatsz a hangtálakról és a Hanghídról, és csoportos hangfürdő ízelítőket kapsz.

A hangfürdőket és az életutamat ismertető interjú Részlet a Tea Glóriával című műsor 2015.08.05-i adásából

A HangHíd/Kalmár Andrea hangtál tanfolyamait ismertető Interjú - az ATv és az Echo Tv "Hazahúzó" című műsora számára.

Megjelenés az Atv 2018. okt. 2-i és és az Echo TV 2018. okt. 5-i adásaiban. Bepillantás egy egyéni tanfolyamba.

A HangHíd/Kalmár Andrea hangtál tanfolyamait ismertető Interjú - az ATv és az Echo Tv "Hazahúzó" című műsora számára.

Megjelenés az Atv 2018. okt. 2-i és és az Echo TV 2018. okt. 5-i adásaiban. Bepillantás egy egyéni tanfolyamba.

Foglalj időpontot és élj még tudatosabban!

Spirituális helyek a világban,

ahol meditáltam, jógáztam vagy éltem, és szívből ajánlom:

A HangHídat megtalálod aFacebookon is. Kövess, like-olj Te is!

Online hangfürdőim csoportja: HangHíd ONLINE Hangfürdők

Cookie-hoz való hozzájárulás Real Cookie Banner-val