HangHíd

"Út ÖnMagadhoz,
hogy mindent szívvel - lélekkel tehess."

Üdvözöllek a

HangHíd-on, KALMÁR ANDREA

hangtálas műhelyének honlapján.

Ahol Garábon SAMSARA hangtálas hangfürdőkkel – a világ legnagyobb hangtáljával;
SHAMBHALA hangutazásokkal – óriás gongdobbal és nagy gonggal,
hangtálakkal; elvonulásokkal, hangtál tanfolyamokkal
Budapesten pedig 
hagyományos hangfürdőkkel és intuitív hangtál tanfolyamokkal várlak szeretettel.

Saját időpontjaimra itt tudsz időpontot foglalni:

Kedves Látogató!

Kalmár Andrea vagyok

„Azt vallom, hogy ha az életemben nem az van, amit szeretnék, akkor tehetek azért, hogy kezembe vegyem a sorsomat. Ehhez sok segítséget kaptam elmúlt éveimben különböző gyógyítóktól, tanároktól, és a HangHíddal jó ideje ezt kívánom nyújtani mások számára én is.

Testi-lelki-szellemi harmóniádat és egységedet támogatom, és kísérlek önfelfedező utadon.

Ehhez egyéni és csoportos hangfürdőkből, tanfolyamokból, elvonulásokból választhatsz Budapesten és Garábon, ahol a grabensiai hangtálas kezelők közösségéhez tartozom. A hangokat meditációkkal és érintésekkel bővítem.

Munkám alapja az az intuíció, mellyel Rád hangolódok és a hangokban tükrözöm vissza érzékelésemet, hogy felismerd rejtett értékeidet, és kiteljesedj!

Ha úgy érzed, hogy változást szeretnél életedben, vagy éppen elfogadni azt, amiben vagy, akkor böngéssz tovább oldalamon, mert igazi különlegességeket találhatsz! Pl. a világ legnagyobb hangtáljával tartott hangfürdőket, és intuitív hangtál tanfolyamokat.

Kalmár Andrea

A foglalható időpontokat itt találod

Hangtál tanfolyamok

Hangtálas ismeretek, és kezelések elsajátítása,
EGYÉNI és CSOPORTOS modulok

hangtálak

Csoportos hangfürdők

Garábon és Budapesten:
SAMSARA, SHAMBHALA és SHANKHA szentélyekben

hangtálazás

Egyéni
programok

Egyéni hangfürdők, gyógyító érintések, családállítás

Elvonulások

Elcsendesedések, elvonulások, egész éjszakás hangfürdők

hangtál tanfolyam

Szülő-gyerek hangfürdők

Szülő-gyerek és családi hangfürdők

Miért érdemes engem választanod?

A munkám saját tapasztalataimra épül. Sok éves SPIRITUÁLIS GYAKORLAT – intenzív meditációs és jóga elvonulások Ázsiában-, majd 2009 óta nagyon intenzív spirituális és önismereti TERÁPIÁS MUNKA áll a hátam mögött. Így módszereim és meglátásaim egyrészt saját megéléseimen, másrészt a magasabb tudatra hangolt megérzéseimen alapulnak.
A hangtálazás az életem, 2009 óta hangtálazok és 2020-tól pedig a SAMSARA óriás hangtálnál élek.

Munkám során az együttműködés abból születik, hogy a Te igényeidet figyelem és a energiarendszered aktuális állapotát követem, tested és energiarendszered üzeneteire hallgatok.
Olyan módszereket használok, melyekkel a KONFLIKTUSOK GYÖKERÉHEZ találhatsz el. Ez a hozzáállás türelmet igényelhet Tőled, de ALAPOS és TARTÓS átalakulást tud hozni számodra.

Munkám alapja a tudatosság, a testi érzetek, állapot, érzések, és gondolatok tudatosítása.
Ahhoz, hogy valamit megváltoztassak, először is észre kell vennem, mi is van igazán. Megfelelő szemszögből rálátva van esélyem a helyzet elfogadására, és aztán pedig az átalakítására. Ezt az elfogadást megkapva juthatsz Te is könnyebben a változtatás döntéséig.

Miközben módszreimmel spirituális fejlődésedet támogatom,  az is érdekel, hogy amit kapsz, az a GYAKORLATBAN IS MŰKÖDJÖN. Nem tanácsokat adok, inkább abban segítelek, hogy hozzáférj saját lényed belső igazságához, és megtaláld a SAJÁT VÁLASZAIDAT, saját megoldásaidat, ahogy önmagadra találsz!

Nagyon fontos számomra, hogy BIZTONSÁGBAN ÉREZD MAGADAT akkor, amikor lelki fejlődésed során FELTÁRJUK LÉNYED ÁRNYOLDALAIT IS. Ahhoz, hogy a fényedet megtaláld, útközben szükségszerűen szembe fogsz találkozni saját árnyékaiddal is. A jó hírem, hogy minél jobban megismered és fokozatosan elfogadod őket, annál inkább hasznos erőforrásaiddá válnak majd.
IMG_7829

Foglalj időpontot és élj még tudatosabban!

Ismerj meg!

Nézd meg a velem készült interjút, hogy többet megtudj rólam és munkámról!

Ajánlások

Cookie-hoz való hozzájárulás Real Cookie Banner-val